A mozi hivatalos megszületése után (1895. december. 28) még jó pár évig nem beszélhetünk filmművészetről. A kezdeti filmfelvételek 15-20 méteres fix, egy beállítású tekercsek voltak, amelyeket cirkuszokban, vurstlikban mutattak be látványosságként. (Ilyen felvételek: A vonat érkezése, A munkaidő vége, A kisbaba reggelije stb.)

A korai filmteoretikus Karol Irzykowski a 20. század első évtizedeiben olyan rendezőkben látta meg az egyedi elbeszélésmódot és a művészi igényt, mint D.W. Griffith, Edwin S. Porter vagy Charlie Chaplin.

Az első világháború után az avantgárd részéről egy izgalmas kísérletre került sor, hogy meghatározzák vajon a film a többi művészethez képest miben tud többet nyújtani. Képviselőik nem filmes környezetből érkezett, többségük író, festő, szobrász, fotós volt. Alkotásaikat nem filmként, hanem művészeti kísérletként kell értelmezni.

Az impresszionista Abel Gance munkái hatással volt rájuk, aki a korabeli technikai lehetőségeket végletekig kiaknázta, ennek forradalmi eredménye a „Polyvision” elnevezésű osztott képernyős rendszer, amit elsőre a 1927-es Napóleon című monumentális történelmi filmben láthatunk.

A francia avantgárd és a filmes irányzata a cinema pur (tiszta film) a húszas években született meg. Jelen volt még Németországban, Olaszországban, Oroszországban valamint hazánkban is. Célja, hogy a film autonóm művészetté váljon leszakadva a színház, irodalom és festészet gyámsága alól.

Az alkotók a film egyediségét a mozgásban és a ritmusban vélték felfedezni. Céljuk az elbeszéléstől megtisztított, kizárólag optikai alapokra épülő vizuális ritmusú, zenével összhangban levő, érzelmekre ható film, amely szimbólumokat alkalmaz és asszociációkat generál a néző pszichéjében. A cinema pur képviselői a filmben az összművészetet akarták megvalósítani. A nézőt ki akarták zökkenteni és ezért gyakran vizuálisan bizarr megoldások születtek. Ennek technikai feltétele volt a montázs, trükk felvételek, szűrők, maszkok, torzító lencsék, tempóváltoztatások, gyors vágások és közelképek használata.

A tiszta film nem valósult meg teljesen, ezért az alkotók saját munkáik nagy részét megsemmisítették, így jelentős részük nem maradt ránk. Az igyekezet viszont nem volt hiábavaló. A tiszta film hatott a városszimfóniákra, lírai dokumentumfilmekre, absztrakt animációkra, az 50-es, 60-as évek filmes hullámaira és napjaink filmjeire is.

Fernand Leger futurista munkája a Gépi balett, amely absztrakt ábrázolásmódjával és gyors vágásaival Leger bevallása szerint is a néző tűrőképességét teszi próbára.

Talán a legismertebb szürrealista alkotás Buñuel és Dalí közös munkája. Az Andalúziai kutya számtalan filmtörténeti bravúrt tartalmaz, akár a szemátvágós jelenetére gondolunk, vagy a férfira, aki a szobában zongorákat húz el, amelyeken egy-egy döglött szamár van, a kötélen pedig két pap.

Az elkészült alkotásokat az avantgárd művészek saját filmklubjaikon vetítették le, hogy megosszák egymással elképzeléseiket a tiszta filmről.

A Felvonásköz René Clair dadaista alkotása, amely burleszk elemekkel is párosul. A gyors vágások, összefüggéstelen, megdöbbentő képek ennek is jellemzői mint a Gépi balettnek. A dadaista Hans Richter így ír róla: temetés, a halottas kocsit teve húzza jellegzetes lassított-gyorsított mozgásával, táncoló lány lobogó szakállal és az egész történet a halott újbóli megjelenésével és a gyászolók mágikus eltüntetésével fejeződik be. A dada görcsbe rándul a nevetéstől az értelmetlen eseményeken. Semmi sem absztrakt benne a ritmusbeli feszültségen kívül, amely a cselekmény túl gyors, vagy túl lassú lefolyásából adódik.

Germaine Dulac Kagyló és a lelkésze egy szürrealista alkotás, melyben egy pap és egy katona is ugyanazt a hölgyet szeretné megszerezni. A filmben lassítások, torzítások, bizarr vágások és képi asszociációkat láthatunk. Egyik emlékezetes jelenetében pedig a pap egy templomban fojtogatja a tisztet.

Moholy-Nagy László Fényjáték: Fekete-fehér-szürke című művében láthatunk számtalan újító technikát, absztrakt animációt és a tiszta film megvalósítására tett kísérletet.

Marchel Duchamp Anemic Cinemája kiválóan reprezentálja a francia avantgárdot. Az utólag hozzáadott kellemes gitárzene pedig további értelmezésekre ad lehetőséget.

Az észt rendező Dimitri Kirsanoff Ménilmontant című filmje a bemutatásakor óriási port kavart. Már a film eleji brutális gyilkosság a néző tűrőképességének határait feszegeti.

Ralph Steiner Mechanical Principles című kisfilmje egy igazi futurista darab, ami a fogaskerekek dinamikáját mutatja be.

Hans Richter alkotásában minden megvan, ami a dadaizmus játékosságát jellemzi. Repülő kalapok, absztrakt beállítások és sok-sok képtelenség.

Viking Eggeling Diagonális szimfóniáján dolgozott életének utolsó öt évében. Papír kivágásokat és alufólia figurákat fényképezett le képkockánként. A nyilvános premier után tizenhat nappal Eggeling elhunyt.  Munkáját ünnepelték, benne vélték megvalósulni a tiszta filmet.

A korabeli kritikában Nicolas Bandi a következőképp foglalja össze Eggeling alkotását: Végül eljutott a tökéletes azonossághoz és egyszerűséghez, a mi fogalomrendszerünktől és perspektívánktól független koncepcióhoz. Ekkor hozta létre a letisztult, végső formai elemek gyűjteményét. Ezeket az elemeket egymással összefüggésbe hozva és egy-egy motívum minden variációs lehetőségét kipróbálva, szükségszerűen eljutott a filmhez, mint a koncepciójához legközelebb álló kifejezési eszközhöz.

Man Ray képzőművész és portréfényképész ebben az alkotásában a negatívra szórt rá szegeket és arra exponált. Különösen erőteljes ábrázolást láthatunk a fény-árnyák kiemelésére.