Ha az antiszociális személyiségzavarnak a filmes megjelenítésével kapcsolatos kérdéseit szeretnénk vizsgálni, akkor a Maffiózók (The Sopranos) sorozat az egyik legkézenfekvőbb erre. Némi túlzással megállapíthatjuk, hogy a sorozatban több defektes szereplővel találkozhatunk, mint egészséges mentalitású emberrel, de mindez rendkívül szórakoztató módon történik, hiszen megismerhetjük a történet középpontjában álló New Jersey maffia szociopatáinak mentalitását és az őket körülvevő világra adott válaszukat.

A Maffiózók kitalálója David Chase a teljes maximalizmusra törekedett minden epizód elkészítésénél és gyakran saját életéből is merített ötleteket a különböző szereplők megalkotása során.

A történet középpontjában egy negyven év körüli családos ember Tony Soprano áll, aki a New Jersey olasz maffia egyik parancsnoka, majd a történet folyamán annak feje lesz.

Tony lelki eredetű neurotikus szimptóma jeleit mutatja, amelyek ájulással járó pánikrohamokban ütköznek ki, ezért egy pszichiátert, Dr. Jennifer Melfit keresi fel segítségért. A sorozat bravúrja, hogy a maffia ügyletek végigkísérése mellett párhuzamosan egy pszichiátriai kirakós képet is kapunk, amelynek fényében megvizsgálhatjuk Tony, valamint környezetének jellemét. 

Tony Soprano esetében a neurózis oka a gyermekkorában átélt családi konfliktusok. Életének történéseiből, valamint tudattalanjából előtörő manifeszt álomképeknek a megismerése során Dr. Jennifer Melfi a freudi álomanalízis alapján, tehát a tudattalan különféle rejtett titkainak megfejtésével igyekszik páciense tüneteire választ adni. Mindezek hátterében egy sajátos anya-fiú kapcsolat áll, mivel Tony édesanyja Livia hisztérikus személyiség, aki tudat alatt gyűlöli fiát és közvetve kísérletet tesz annak meggyilkolására. Édesanyjának állandó hisztérikus viselkedése hozzájárult Tony későbbi pánikrohamaihoz, amelyet gyermekként lefojtott. Janice, (Tony nővére) nárcisztikus viselkedése Livia személyiségjegyeit mutatja, amelyet nagy valószínüséggel megörökölt. Mindez olyan jellemzőkben tükröződik nála, mint például a manipuláció, érzéketlenség és állandó dühkitörések sorozata.

Általános megítélésben az örökletes antiszociális személyiségzavar a pszichopatákra jellemző. Tony viszont nem pszichopata. Esetében külön kell választanunk az apjától örökölt pánikrohamot az antiszociális személyiségjegyektől, mivel a szociopata személyiséget az egyénre hatással levő környezet alakítja ki.

Ily módon a szereplők kollektív tudattalanjában kell keresni a választ. A maffia tagok ősei a 20. század első felében Olaszországból vándoroltak be Amerikába. Bár az olasz-amerikai bevándorlóknak csak egy töredéke a Cosa Nostra tagja, mégis az amerikai lakosság sztereotípiája, hogy az olaszok mindannyian bűnözők, vagy éppen maffiózók, miközben ez csak egy kisszámú csoportra igaz.

Az ebből adódó trauma általánosságban a törvénytisztelő olaszokban frusztráltságot vált ki, amíg a maffia tagjai számára büszkeséget, önigazolást és egyfajta kívülálló szerepet kölcsönöz számukra, amelytől feljogosítva érzik magukat a törvény megsértésére. A maffia és annak sarkított erkölcsi szabályai szerint működő világban érvényesé válik a régi latin szentencia, miszerint „Ember embernek a farkasa.” („Homo homini lupus est”)

Az ábrázolt szociopaták együttesen utasítják el az egyetemes emberi morált, amely a társadalmi közösségek szabályozója ősidők óta. Míg az erkölcsös embernek az állati ösztönei tudattalanjuk mélyére szorult, addig a szociopata számára az emberi morál kerül lefojtásra, és az állati ösztönök pedig felszínre, amely egyfajta kitörési mód a kultúra börtönéből a természet irányába. Ennek rituális helyszíne a Bada Bing! sztriptíz bár, ahol gyakorta orgiákba torkollnak az esték. Az ilyen események előképének tekinthetjük az ókori dionüszoszi ünnepeket, amelyek az antik kultúrák velejárója volt.

Rendkívül hangsúlyozottan jelen van az evés a sorozatban, amely egyrészt kulturális eredetű, másrészt a fontos ügyletek megkötésének velejárója. A szereplők többsége el is van hízva, a főétkezések között is állandóan péksüteményeket esznek vagy bármi egyebet. Tony például esténkét unalmában édességeket habzsol, amely a szereplő ösztönösségét hangsúlyozza ki.

A szociopaták sorozatbeli ábrázolása folyamán számos öncélú agresszivitást tapasztalhatunk a szereplők részéről. Az erőszak lelki és fizikai szinten, valamint öncélúan jelenik meg. A maffia tagok képtelenek az önkontrollra, nem érzékelik a határokat a köznapi kommunikációban. A jópofa viccelődések gyakran a másik megsértéséig fajul, amit a fizikai agresszió követ. A gyilkosságok után semmiféle bűntudatot, megbánást nem éreznek.

Feech La Manna és Richie Aprile személyisége semmit sem változott, miután évtizedeket töltöttek rács mögött, miután kiengedik őket azonnal visszatérnek a  piszkos üzelmekhez. Tony Blundetto és Vito Spatafore lehetőséget kap az új életre, de végül mindegyikük megunja a hétköznapi munkát és az ezzel járó „unalmas” életet, amelynek következtében bukásuk törvényszerűen be is következik.

Jellemző a sorozatbeli szociopatákra a felületes érzelmek kihangsúlyozása. Paulie Gualtieri a külvilágnak azt mutatja, hogy szereti mostohaanyját, de annak ravatalozásán csak arról panaszkodik, hogy milyen kevés ember jött el annak ellenére, hogy mennyit költött rá.

A maffia tagokra kifejezetten jellemző a gyengébb eltaposása. Ralph Cifaretto minden gond nélkül, kegyetlenül végez Tony szeretett versenylovával.

A szociopaták másik részére viszont jellemző, hogy míg egy felnőtt szenvedése hidegen hagyja őket, a gyermekek, a nők, vagy éppen egy állat bántalmazása rendkívül heves indulatokat, és mély empátiát vált ki belőlük. Ebben az esetben Tony bosszúból meg is öli Ralphot.

A Maffiózók szociopatáinak viselkedése gyakran gyermekinek tűnik, amely elsőre rendkívül ellentmondónak hat annak fényében, hogy egy ilyen ember, bármikor bárkit képes eltiporni, minden ok nélkül. Ennek magyarázata, hogy tudattalanjuk egy infantilis gyermeki lelket takar, amely nem tud beilleszkedni a társadalomba. Veszélyük ebben is rejlik, hisz érzelmi intelligenciájuk alacsony, hangulatuk ingadozó és semmiféle korlátozást nem tud elfogadni. Agresszivitásuk könnyen előtörhet.

Egyik pillanatban egy szociopata megnyerő és magával ragadó, a másik pillanatban, ha neki nem tetsző dolgot hall, vagy lát viselkedése máris agresszívvá válhat és a fizikai tettlegességig is elmehet. Miután pedig levezette pillanatnyi indulatát, megbánás nélkül folytatja tovább addigi tevékenységét. Ilyen Richie Aprile esete, akinek barátnője Janice fennhangon szóba hozza, hogy annak fia homoszexuális. Richie pedig feldühödve öklével arcon üti a nőt, majd mint ha misem történt volna, folytatja vacsoráját.

Tony számára pszichiátere nem csak orvos, hanem az egyházat helyettesítő gyóntató is egyben. Carmela az olasz hithű katolikus feleség sztereotípiája, aki Intintola atyához fordul lelki tanácsért. Tony számára az egyház csak protokoll feladatokat jelent, mint az esküvők, és a temetések lebonyolítása.

Dr. Jennifer Melfi eleinte hisz abban, hogy páciense esetében is működni fog a kultúrprocesszus, amely egyfajta szelídítési eljárás, tehát az állati ösztönök megfékezése. A pánikroham okozta meghasonlás felismerése és ennek kezelése lehetne az első lépés Tony számára egy erkölcsi ideál felé. Tony így elnyerhetné az általa áhított megváltást, viszont az idő folyamán nyilvánvalóvá válik, hogy Tony semmiféle erőszakot nem tesz magán a változás irányába.

Tony rendkívül ambivalens jeleket mutat a nők irányába. Dr. Jennifer Melfinek legféltettebb titkait osztja meg, amelyekről feleségének sem beszél. Számára ő testesíti meg a való életben óhajtott anyát, másfelől, mint intelligens, magabiztos női szeretőt is lát benne. Tony egyrészt vonzódik a határozott nők felé, másfelől birtokolni is kívánja őket. Tony számos alkalommal megcsalja feleségét. A szeretők jelleme pedig anyjának, Liviának hisztérikus személyiség jegyeit tükrözi vissza. Tony tudattalanjának gyermeki énje, tehát édesanyja megfelelőit keresi, mivel ő soha nem szerette, így az adott szeretőktől kívánja a viszonzást megkapni.

A kívánt dolog, viszont kudarcra van ítélve, mivel ez a két ellentétes személyiségtípus képtelen egymás szeretetére, hiszen mindegyik antiszociális jellem. A szexualitás, a pusztítás, és a dominancia harc kerül a szeretet helyébe.

Dr. Jennifer Melfi belátja tévedését, hiszen őt is hajtotta a hiúság a kezelés során. Rádöbben Dr. Eliott Kupferberg figyelmeztetése nyomában, hogy a „fantázia” teszi a bűnözőket érdekessé, hiszen elhisszük, hogy megváltoztathatjuk őket. Tonynak kezelése ellentétes irányt vett, mivel a szociopaták a pszichiátriai kezelések során gyakran a saját felsőbbrendűségüket és tetteik önigazolását kapják meg. A sorozatban megfogalmazódik, hogy egy pszichiátriai kezelés végére az antiszociális személyiségzavarban szenvedő emberek jobb bűnözővé válnak.

Tony neurózisa semmiképp sem a tagadása az őt körülvevő ösztön világnak, csupán ritka melléktünete, így ő is beleillik a sorozatban felsorakoztatott számos szociopata mellé.